A radon a földkéregben nyomelemként előforduló rádiumból keletkezik. A lakóterekbe bejutó, beltéri koncentráció legnagyobb mértékben a talajban levő rádiumból keletkezett radonnak a bejutási lehetőségétől függ. Közvetlenül a talajból vagy a kőzetekből, a lakótérbe vezetett talajvízből, vagy a házak építőanyagából ered, amelyek több-kevesebb természetes anyagot tartalmaznak. A körülményektől függ a fő beáramlási útvonal, de általában a legelső – a közvetlen beáramlás a talajból – a felelős a lakóházakban mért nagy beltéri radon koncentrációkért (Nazaroff és Nero, 1988). Egyes vizsgálatok szerint a 238U már 2 ppm-es egyensúlyi koncentrációja is okozhat pozitív radon anomáliát (Peake és Schumann, 1991). Figyelembe véve az urán földkéregre vonatkozó klark-értékét, amely 2,8 ppm (Taylor és McLean, 1995), “problémás” terület szinte bárhol előfordulhat (Nagy-Balogh et al., 2006) Azok a területek, ahol az urántartalmú kőzetek, ásványok a felszínen vannak, vagy e kőzetek mállásából származó talaj borítja a felszínt, radon szempontjából kockázatos területeknek minősülnek (Henry et al., 1991).
A talajok fizikai jellemzői a legfontosabb tényezők a radon koncentráció kialakulásában. A beltéri Rn-dúsulás szempontjából a talajok egyik legfontosabb jellemzője a permeabilitás, amely meghatározza, hogy mennyire képes a levegő a talajon áthaladni. A talaj-permeabilitás igen széles skálán mozog, átlagos talajok esetében 10 nagyságrendet is változhat. Mértéke meghatározza a Rn mozgékonyságát.